Kategória: jatek

Építőkocka: kedvenc elfoglaltságunk gyerekként átöröklődik a felnőtt korunkba is

Felnőttként elmondhatom, hogy számos olyan területet találok az életemben, melyben úgy érzem, hogy gyermekkori önmagam köszön vissza: például emlékszem, hogy nagyon szerettem LEGO-zni. Teljesen odavoltam a különféle színes építőkockákért és többnyire házakat építettem a LEGO-ból és a Duplóból is, berendeztem a kis embereknek a hálószobákat, a konyhát stb. Majd később felnőttként azon kaptam magamat, hogy teljesen beleszerettem az IKEA bútorok szerelgetésébe. A felnőtt LEGO-ba viccesen megfogalmazva. Sok ilyen esetről hallottam már, hogy a gyerekkori időtöltésekből végül felnőttkori hivatás, vagy hobbi lett. De ha nem is derül ki, hogy valaki őstehetség egy adott területen, akkor is hasznos lehet a finommotorikus képességek fejlesztése miatt, ha a gyermekek kezébe adjuk először az óriás építőkocka gyűjteményünk dobozát, majd a Duplót, aztán a LEGO-t. A játékboltok kínálatában számos lehetőség nyílik már arra, hogy az ember különféle színben, méretben és kiszerelésben óriás építőkockát vásároljon. Ezt a típust elsősorban a kicsi gyerekeknek szánják, akik még mindent a szájukba vesznek, lenyelnek, illetve akiknek a különböző kemény tárgyak sérüléseket okoznának. Az XXL méretű óriás építőkocka többnyire puha műanyagból, környezetbarát polietilénből készül, azaz az sem jelent problémát, ha a kisgyerek rágcsálja, vagy épp a szájába veszi a játékot. Az óriás építőkocka azon túl, hogy segít a kicsiknek a kézügyességük fejlődésében, még abban is jó szolgálatot tehet, hogy a különböző formákat, színeket megtanítsuk nekik.

Igényes és minőségi közterületi játszótér

Sokszor járok a Városliget felé, ahol különböző felújítási, renoválási, parképítési munkálatok zajlanak éppen. A Liget Budapest Projekt keretein belül felhúzták a Nagyjátszóteret, melynek a legikonikusabb darabja egy különleges fém léghajó, mely már messziről is odavonz minden tekintetet. Közelről pedig egy impozáns játszóvárat találunk, mely szinte olyan, mint egy ékszer, egy Pandora charm felnagyított mása. Az ilyen különlegesebb közterületi játszótér típusoknak is meg kell felelni különböző EU-s előírásoknak, ahogy az összes többi lakótelepekhez tartozó parkokban álló közterületi játszótereknek is. Ma már nem fából és betonból készülnek a közterületi játszótéri elemek, hanem különböző méretbeli, anyagbeli előírásoknak megfelelően. Ilyenek mondjuk a lekerekített élek, az acél és műanyag anyaghasználat is. Egy hagyományos közterületi játszótér rendelkezik várral, hintával, csúszdával, de újabban olyan modern eszközöket is felvonultatnak ezeken a helyeken, melyek készségfejlesztésben is élen járnak.